Az intelligens fogyasztásmérők megzavarják a lakóépületek napelem szegmensét Belgium Flandria régiójában

Belgium Alkotmánybírósága nemrégiben eltörölte a 15 éves türelmi időszakot, amely a lakóépületeken elhelyezett napelemek tulajdonosait illette, hogy az intelligens fogyasztásmérők megjelenése ellenére továbbra is a nettó elszámolásos rendszerben maradhassanak. A flamand kormányzat azt ígérte, hogy a döntés okozta pénzügyi veszteségekért cserébe kárpótlást fog nyújtani.

2021. január 20. szerda, forrás: mnnsz.hu

Belgium Alkotmánybírósága úgy döntött, hogy a flamand ajkú makrorégió, Flandria rendelkezései, amelyeknek értelmében a legfeljebb 10kWh kapacitású lakóépületeken elhelyezett fotovoltaikus rendszerek tulajdonosai számára engedélyezett, hogy továbbra is akár 15 évig a nettó elszámolásos rendszerben működjenek, alkotmányellenesek.

A 2019 óta érvényben lévő szabályozás vezette be az intelligens fogyasztásmérők kötelező telepítését és biztosított 15 éves türelmi időszakot a lakóépületek fotovoltaikus rendszereit birtoklóknak, amelynek során továbbra is a nettó elszámolásos rendszer szerint számolhattak el az intelligens digitális mérőóra segítségével, ugyanúgy, mintha normál mérőórájuk lenne. Ezek a rendelkezések lehetővé tették, hogy a fotovoltaikus rendszerek tulajdonosai eldönthessék, hogy kívánnak-e intelligens mérőórát telepíteni és a nettó elszámolásos díjakat az előzetesen feltételezett elektromos áram fogyasztás alapján számítani, vagy elfogadni az intelligens mérőórákat és a kifizetéseket a tényleges áramhasználat szerint fizetni.

A szabályok 100 000 fölötti számú napelem rendszert tulajdonos érintettek, és a következő hónapokban ez a szám még nőni fog, mivel kivezetik az intelligens mérőórákat, és ez pénzügyi veszteségeket okozhat. Flandria energiaügyi minisztere, Zuhal Demir asszony azt nyilatkozta, hogy csalódott az alkotmánybíróság döntése miatt, és hogy valamilyen módon kárpótolni fogják a szolár rendszerek tulajdonosait. „Az olyan fotovoltaikus rendszerek üzemeltetői, amelyek nem rendelkeznek intelligens mérőórákkal, a telepítéskor ellentételezésért folyamodhatnak majd” – magyarázta, és hozzátette, hogy elsőbbséget fognak élvezni a hálózathoz nemrégiben csatlakoztatott napelem sorozatok.

„A kormány más módon bánik azokkal, akik már jelentős megtérülést könyvelhettek el befektetésük után, és azokat, akik számára éppen csak elkezdődött a megtérülés” – fejtette ki a miniszter. „Azok, akik 2010-ben telepítettek napelem paneleket, már igen kedvező megtérülést könyvelhettek el, többek között a zöld tanúsítványoknak köszönhetően. Ez hatalmas különbség egy olyan család esetében, amelyik 2020-ban fektetett be, és most pénzügyi forrásaik szűkösségével szembesülnek.”

A flamand kormányzat azt mondta, hogy a hét végére ki fogják számítani az egyes telepítések után járó visszatérítéseket, a telepített kapacitások egy kilowattjára vetítve és euróban megadva. A visszatérítésre vonatkozó kérelmeket valószínűleg nyártól fognak befogadni, és az első kifizetések teljesítése ősztől kezdődően várható.

„2021 január 14-étől kezdve mindenki, akinek digitális mérőórája és fotovoltaikus rendszere van, el fogja veszíteni a nettó elszámolás szerinti számlázás lehetőségét” – közölte tegnap Dirk Van Evercooren, a flamand megújuló energia szövetség (Organisatie voor Duurzame Energie Vlaanderen) ügyvezető igazgatója. „Ez a döntés nem mindenkit érint egyformán, és van, akiknek még kedvező is, mivel a nettó elszámolással a saját megtermelt energiát fogyasztókra (prosumer-ekre) vonatkozó díjszabás is megszűnik” – magyarázta el bővebben. „Ez logikus, mivel prosumer díjszabás a kiegészítésként működött, amely mellett a törvényhozó a prosumer által ki nem fizetett hálózat használat miatt döntött.

Flandriában a telepített, legfeljebb 10kWh kapacitású fotovoltaikus rendszerek vagy egy pár éve kivezetett zöld tanúsítvány rendszer részét képezték vagy a nettó elszámolásos rendszerbe tartoztak, amelyet most várhatóan lecserélnek egy különbözetre megkötött szerződés alapján járó betáplálási prémiumos rendszerre.

Belgium mindhárom nagyobb régiója, beleértve Vallóniát és Brüsszelt is, saját keretszabályozással bír a napenergia és a megújuló energia kapcsán. A hálózatot üzemeltető Elia 2017 végén kiadott jelentésében az áll, hogy az országnak megvan a lehetősége a 18 GW szolár kapacitás elérésére 2040 még előtt.

Forrás: pv-magazine