Az Ikea többet fektet napenergiába apránként

A svéd bútoróriás bejelentette, hogy az egyik ausztráliai gigaáruházát úgy fogja átalakítani, hogy az lesz az első 100 százalékban megújuló napenergiára és tárolásra épülő kiskereskedelmi projektje. Szintén Ausztrália a helyszíne a vállalat Solstråle nevű első kiskereskedelmi napelemes ajánlatának.

2020. július 1. szerda, forrás: mnnsz.hu

2019-ben az IKEA 2,8 milliárd dollárt fektetett zöld energiába, ami hozzájárult ahhoz, hogy világszerte 370 áruházán és raktárán helyezzen el napelem paneleket, valamint ahhoz, hogy a cég energiavásárlási megállapodás megkötéséről tudjon tárgyalni két amerikai naperőművel, amelyek összesített kapacitása 403 MW.

Most, 2020-ban az Ikea továbblépett a megújuló energiák iránti elkötelezettsége terén, bejelentett tervei értelmében a vállalat 10 ausztrál gigaáruháza közül az egyiknek minden négyzetméterére napelemet fognak telepíteni. Ez a projekt napelemes gépkocsi parkolók és ugyanazon a helyszínen akkumulátoros tárolók telepítését is magában foglalja. A telepítés révén a helyszín energia tekintetében teljesen önellátóvá fog válni, míg a megtermelt többletet a hálózatba fogják táplálni.

Ezeket a beruházásokat annak érdekében végzik, hogy a következő évtizeden belül két vállalati célkitűzést is elérjenek. A lakberendezéssel foglalkozó óriásvállalat 2025-re tervezi elérni a nulla kibocsátást a házhoz szállítások esetében, ugyanakkor 2030-ra már „klíma-pozitívvá” is kíván válni. Az Ikea meghatározása szerint a „klíma-pozitív” nem csak a szén-dioxid-kibocsátást kiküszöbölését jelenti, hanem azt is, hogy éves szinten több megújuló energiát termelnek, mint amennyit felhasznál. A cél olyan cél, amelynek elérésére a cégnek jó esélye van, mivel ez év végére már több energiát termelnek, mint amennyit felhasználnak.

Az Ikea jelentős haladást ért el az Egyesült államokban is, az országban található Ikea kirendeltségek 90%-nál telepített napelemeket az említett 400 MW-os energiavásárlási megállapodáson felül.

Az Ikea szolár kiskereskedőként

Azon túl, hogy saját üzleti céljai elérése szolgálatában állította a napenergiát, az Ikea belépett a napelem értékesítés területére is. Visszatérve Ausztráliára, a vállalat megkezdte a napelem panelek értékesítését saját online áruházán keresztül, ezzel bővítettek a korábban csak Európában elérhető szolgáltatásukat.

A cég ezt az ausztrál piac vezető szolár szolgáltatójával, a Solargain-nel kialakított partnerségének köszönhetően tudta elérni. Igazi Ikea stílusban az otthonoknak szánt napelemes ajánlatot Solstrale-nek keresztelték, amely svéd nyelven napsugarat jelent.

A sorozat méretétől függően a Solstråle megoldás ára 3 500 ausztrál dollár és 7 000 ausztrál dollár között mozoghat (2 400 és 4 800 USD között), minden 3 500 USD körülbelül 3 kW-ot képvisel. A Solstråle a vásárlók számára június 10-e óta érhető el Ausztrália nyugati részében, Queensland és Victoria területén, ráadásul a vállalat már közzétette, hogy a közeljövőben ki fogja terjeszteni a szolgáltatást az ország többi részére.

Forrás: pv-magazine