A Trump kormányzatot az USA állami tulajdonú területeire tervezett megújulók megújulók elnyomásával vádolják

A Trump kormányzat annyira elnyomta a napenergia és a többi megújuló energia köztulajdonban lévő területeken történő fejlesztését, hogy teljesítményük elmarad az Obama kormányzat teljesítményétől, és hátráltatja az ország megújuló energiára átállását.

2020. június 26. péntek, forrás: mnnsz.hu

Az elítélő megállapítás egy ma az Amerikai Fejlesztési Központ (Center for American Progress) által közzétett jelentésben szerepel, amelynek szerzői, Nicole Gentile és Kate Kelly ostorozták az Egyesült Államok elnökének a megújulókkal szembeni ellenséges hozzáállását és a megújulók figyelmen kívül hagyását.

A műhely azt jelezte, hogy Trump „ellenszenve” a megújulók iránt híven tükröződött kormánya politikájában, kiemelték az új kereskedelmi tarifák kivetését és az adókedvezmények további fenntartásának ellenzését, ezzel munkahelyeket vesztettek el, leállították a fejlődést és lelassították az Egyesült Államok elektromos hálózatának dekarbonizációját.

A jelentésben azt az érvet is felvonultatják, hogy a szél- és a napenergiával foglalkozó vállalatok mellőzéssel és ellenségességgel szembesültek, hangsúlyozták az USA belügyminisztériumának nemrégiben született döntését, amely mentességet adott a hazai olaj- és gáz ágazatnak, míg visszamenőlegesen bérleti díjakat számlázott a szolár és a szélenergia fejlesztők felé.

Továbblépve azt sugallja, hogy elemzésükben szereplő bizonyítékok alátámasztják: a Trump kormány holtpontra vitte a köztulajdont képező területeken felelős módon elhelyezett szél- és napenergia projekteket, és „ezzel elpazarolták az Obama kormány által létrehozott lendületet”, amely ezt megelőzően érvényesült.

A teljes elemzés – amely itt olvasható – hatékonyan öt konkrét kategóriába sorolja a Trump kormány tevékenységét a állami tulajdonban lévő területeken létesítendő megújuló fejlesztésekkel összefüggésben. Ez azt mutatja, hogy a Trump kormány kevesebb megújuló projektet hagyott jóvá, mint az Obama kormányzat első mandátumának azonos időszakában;

Megszüntették a Földművelésügyi Hivatal (Bureau of Land Management) megújulókat engedélyező részlegét;

Kiselejtezték a területi szintű megújuló fejlesztési terveket;

Lelassították és egyes esetekben le is állították a versenyképes megújuló energia bérleti ajánlatokat; és

Elsőbbséget biztosítottak az olajlobbi és a gázlobbi számára a megújuló energia rovására.

A jelentés azzal is érvel, hogy a folyamatban lévő koronavírus járvány „kiszélesítette” a Trump kormányzat megújulók elleni támadásait azzal, hogy eltérő módon kezelte a tiszta energia és a fosszilis tüzelőanyagok szektorát az ösztönző intézkedések terén.

Míg a Trump kormányzat ténylegesen ellenállt azoknak a felhívásoknak, hogy az év elején a Covid vírussal összefüggő gazdasági helyzet kezelését célzó ösztönzések körébe bevonják a beruházások után járó adókedvezmény (Investment Tax Credit, ITC) meghosszabbítását, a demokraták a hét elején egy a napenergia és az egyéb megújuló energiák Egyesült Államokon belüli támogatását célzó új törvényjavaslatot terjesztettek a Ház elé.

A CAP jelentés a továbbiakban ajánlásokat fogalmat meg, amelyek „újraindíthatják a felelős tiszta energia fejlesztéseket”, beleértve 30GW megújuló energia fejlesztés engedélyezését képviselő ambiciózus célt 2030-ig, amely a jelenlegi kapacitásnak több mint dupláját jelentené.

Arra is felszólította a belügyminisztériumot, hogy ismét hozzák létre és finanszírozzák a megújuló energia osztályokat a különböző alosztályokon belül.

„A Trump kormányzat nem egészen négy esztendeje után a megújuló ágazat szétzilált képet mutat. Olyan időszakban, amikor az ország vezetőinek a klímaváltozás megoldásával és a gazdaság talpra állításával kellene foglalkozniuk, mert ez szolgálná az összes család érdekét, a Trump kormányzat ehelyett aktívan aláásta a nap- és szélenergia fejlesztéseket, különösen az állami területeken és vizeken tervezetteket” – áll a jelentés végén következtetésként.

„Mivel a Trump kormányzat egymástól eltérő módon kezelte a megújuló energia ágazatot valamint az olaj- és gázipart, a COVID-19 miatt előállt gazdasági visszaesés közepén különösen élesen kirajzolódott ez az aggasztó mintázat. Egy a tiszta energián alapuló gazdaságra átállást és a munkahelyek létrehozását szorgalmazó kormányzatnak a felelősségteljes tiszta energia fejlesztés felfuttatásával kellene kezdenie az Egyesült Államok köztulajdonban lévő területein és vizein.”

Forrás:pv-tech